Felszállás

A fal nélkül való elindulás egy kis gyakorlással könnyen elsajátítható.

A nyerget vedd a lábaid közé, a jobb (vagy ha bal lábas vagy, akkor a bal) pedál álljon teljesen lenn, és legyen rajta a lábad. A másik lábaddal a talajtól lökd fel magad úgy, hogy a lábad a másik pedálra érkezik, te pedig a nyeregbe. Ha a lent lévő lábaddal eközben kicsit hátrafele húzod a pedált, akkor az újonnan felérkezett lábad olyan helyzetben kerül fel, hogy a pedált rögtön le is tudod nyomni vele, és el tudsz indulni. Én így tanultam meg először felszállni, de ha nehezedre esik a pedált hátrahúzni, akár ki is hagyhatod ezt a lépést.

Ezt követően próbálj úgy felszállni, hogy a kezdő pedál nem alul van, hanem hátrafele áll. A kulcsmozzanat itt az, hogy miközben fellököd magad a monociklire, a súlyodat ne helyezd rá erre a lábadra. Mivel a másik pedál így már eleve előrefele áll, simán rá tudsz taposni az elinduláshoz.

Ha a jobbik lábaddal kezdve már megy, érdemes megtanulni a másikkal kezdve is. Ezt már jóval könnyebb lesz elsajátítani - és rendkívül jól jön majd a későbbiekben, mivel így rögtön "ugrálási pozícióba" érkezhetsz, tekerés nélkül.

Bár én nem próbáltam, külföldi oldalakon javasolják a hátul kitámasztott (padkának döntött) kerékkel való próbálkozást is a felszállás megtanulásához.
Hozzászólások
Hozzászólás írásához jelentkezz be vagy regisztrálj!
2010. május 26. 09:27
video nincs valahól a kezdetektől?
2006. december 1. 18:48
Én előszőr, amikor még kezdő voltam, egy fánál, vagy oszlopba kapaszkodva szálltam fel a monociklire, de mostmár simán felszálok...igaz, nem ez a izé segített, mert már előtte mgtanultam, mielőtt ezt megtaláltam volna...de szerintem megéri mindenkinek megtanulni a felszállást, mert akkor nem kell keresnie minden alkalommal egy fát, vagy oszlopot, hogy felszállhasson...és ami itt van le írva, valami ilyesmi módon szállok fel én is...szerintem ti is próbáljátok ki!
2006. szeptember 26. 20:33
Hello!

En ezzel a kitamasztott modszerrel probalkoztam idaig, es ugy mar egesz jol megy a felszallas. Mar csak a siman kene... ;)

Kadi
ps.: kiprobalom amit irtal!
Szerző
  • Evoid
  • 2005. augusztus 17.
Címkék
Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ